Németh és Németh Borászat


A Villányi borvidék területén található Palkonyáról pár évvel ezelőttig csak az igazán beavatottak hallottak. A mindössze 300 főt számláló falucska nem volt turisztikai célpontja a Villányba látogató, borkóstoltatásra vágyó turistáknak. A helyiek azonban ráéreztek, hogy ez a kis ékszerdoboz-település csodálatos pincesorával fantasztikus lehetőségeket rejt magában. Néhány vállalkozó kedvű, helyi kötődésű fiatal úgy gondolta, hogy a település többre hivatott. A 2010-es évek közepétől kezdve kitartó munkájuknak köszönhetően Palkonya felkerült a magyar gasztrotérképre.

Ma már mindenki, aki érdeklődik a kiemelkedő minőségű vidéki vendéglátás iránt, tudja, hogy Palkonyára érdemes ellátogatni a jó borokért és a finom falatokért. Büszkék vagyunk rá, hogy a Németh és Németh Borászat alapítóiként a kezdetektől részesei lehettünk Palkonya új felvirágzásának. Borászatunk tételeit, a kis mennyiségben készülő prémium vörös és rozé borainkat, két fő szempont határozza meg: Lehető legtöbbet mutassunk meg a szőlő és a borvidék jellegzetességeiből, illetve csak olyan borokat készítünk, amilyeneket mi is szívesen fogyasztunk. Pincénk pedig évek óta állandó résztvevője a mára országos hírűvé vált palkonyai gasztro rendezvényeknek.

Kóstolj bele te is a Németh és Németh borokba, kóstolj bele Palkonyába!
 

Szolgáltatások


Kóstoló

Pincelátogatás

Dűlőtúra

Bortúra

Meleg konyha

Hideg konyha

Ingyenes wifi

Ingyenes parkolás

Kutyabarát

Rendezvények

Bankkártyás fizetés

Borok elvitelre


Borászatról

  • Borvidék
    Villány

  • Borász
    Németh Gergő

  • Alapítás éve
    2015

  • Terület
    1,7 hektár

  • Szőlőfajták
    Cabernet franc, Cabernet sauvignon, Kékfrankos, Merlot, Portugieser

Kapcsolat, információk

  • Németh és Németh Borászat, Németh Gergő

  • +36305648746
  • nemeth.gergo@nnbor.hu
  • Nyitvatartás

    hétfő
    Zárva
    kedd
    Zárva
    szerda
    Zárva
    csütörtök
    Zárva
    péntek
    Zárva
    szombat
    Zárva
    vasárnap
    Zárva